Az Ibériai-félsziget a periférikus földrajzi elhelyezkedése révén, évszázadokon keresztül Európától elszigetelt régiónak számított, ugyanakkor geopolitikai és stratégiai szempontból félelmetes erőt képviselt. Az Ibériai-félsziget földrajzi fekvése, környezeti tényezői jelentős befolyással bírtak történelme alakulására, s kulturális gazdagságára, melynek csak egy szelete a mór korszak története.

Az arabok, akiket e földrajzi térségben móroknak (iszlámhitűek) neveztek, magukkal hozták jellegzetes, fejlettebb keleti kultúrájuk gyöngyszemeit, valamint a virágzó földközi-tengeri civilizációt. Az Al-Andalusz földjén mórok, és keresztények együttélése az akkori Európában virágzó tudományt és egyedülálló kultúrát hozott létre, mely egyrészt az iszlám múlt közvetlen öröksége, másrészt viszont vetületeinek jellegzetességei különleges szintézist képviselnek a kontinens fejlődésében. Ezen andalúz arab-spanyol műveltség szimbólikus hídként az antik kultúra értékeit közvetítette Európa felé, másrészt kapcsolatot teremtett az iszlám és a keresztény világ között.

Tehát, az Ibériai-félszigetet Kr. e. 3. századtól Kr. u. 409-ig a rómaiak uralták, a területet ekkor Hispániának hívták. 409-ben Hispániát azonban megtámadták a germán törzsek, akik a terület meghódítása után megalapították a Vizigót Királyságot. 711-ben viszont a muzulmánok legyőzték Roderiket, az utolsó gót királyt, és 714-re az arab hadsereg majdnem az egész félszigetet elfoglalta. A muzulmán megszállás közel 800 évig tartott, amely 800 év alatt virágoztak a művészetek és a tudományok. 722-ben Covadongánál, a félsziget északi részén, a vizigót király, Pelayo vezetésével egy kis hadsereggel először győzte le az arabokat. Szimbolikusan ez a csata jelentette a Reconquista, a terület keresztény visszahódításának kezdetét.

A 13. század végére Kasztíllia és Aragónia számított a keresztény spanyol területek két legerősebb királyságá-nak. A két királyság 1469-ben egyesült. 1478-ban az uralkodó pár, Izabella és Ferdinánd megalapították a spanyol inkvizíciót. Ezzel kivégeztek és elűztek több ezer zsidót és nem keresztényt.

Spanyolország ezután a világ egyik leghatalmasabb nemzetévé vált. Kolombusz 1492-es felfedezése után arany és ezüst áramlott az országba Mexikóból és Peruból, ugyanis a hódítók szerte a világon földeket szereztek, ezzel megkezdődött a spanyol birodalom Aranykora.

1808-ban, miután I. Napóleon seregei behatoltak az országba, Spanyolország fokozatosan elvesztette az ural-mat gyarmatai felett. 1813-ra viszont győzedelmeskedett a spanyol függetlenségi háború a franciák ellen, így 1814-ben VII. Ferdinánd visszakerült a spanyol trónra. Ferdinánd uralkodása alatt, aki visszaállította az inkvizíciót a spanyol gazdaság pangott, és az amerikai gyarmatok elvesztették függetlenségüket.

Az 1898-as amerikai-spanyol háború a Spanyol Birodalom összeomlását eredményezte, ezzel Spanyolország utolsó tengerentúli gyarmatait is elvesztette. 1923-tól 1930-ig Miguel Primo de Rivera katonai diktátorként kormányozta az országot. 1931-ben az utolsó spanyol király, XIII. Alfonz elmenekült az országból, így kikiáltották a második Spanyol Köztársaságot.

Spanyolország egyik világháborúban sem vett tevékenyen részt, ugyanakkor polgárháború és diktatúra bőven kijutott az országnak. 1936-ban a hadsereg megdöntötte a kormányt, és a polgárháború után a nacionalista Franco került hatalomra. 35 éves diktatúrája alatt Spanyolországot kizárták a NATO-ból és az ENSZ-ből, de az 1970-es évekre már Spanyolországnak volt a leggyorsabban fejlődő gazdasága egész Európában.

Franco 1975-ös halála után Spanyolországban parlamentáris demokrácia alakult ki, és azóta is az akkor trónra került I. János Károly király Spanyolország államfője. Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, és a spanyol gazdaság azóta is hihetetlen ütembe fejlődik, Spanyolország olimpiának, és világkiállításnak is otthont adott már.