A teljes ügyintézés körülbelül 2-6 hetet vesz igénybe, attól függően, hogy melyik országot nézted ki tanulmányaid színhelyéül. A vízumköteles országok esetén ez mindig minimum 3 hetet jelent.

Ezért minden jelentkezőnket megkérjük, hogy időben keressetek fel Bennünket kinti terveitekkel kapcsolatosan. A tervezett kiutazási szándék mellett igen fontos szempont lehet a repülőjegy ára is. Ez azt jelenti, hogy minél hamarabb értesülünk a terveidről, annál nagyobb eséllyel tudunk diákáron repülőjegyet befoglalni.

A külföldi tanulmányi programokra való jelent-kezés és kiutazás folyamatának bemutatása:

Információ begyűjtése, érdeklődés

Irodánkban lehetőség van a kiválasztott országgal kapcsolatos naprakész információk begyűjtésére. Nyugodtan írj e-mailt vagy telefonálj, és mi személyre szabott felvilágosítást nyújtunk számodra.

Jelentkezés a kiválasztott programra

Amikor a megbeszélések folyamán kialakult véglegesen, hogy melyik országban, milyen képzésen szeretnél majd részt venni, mikor szeretnél kiutazni, kitöltjük az iskolai jelentkezési lapot, hogy a kinti fogadó intézménynél a regisztrációdat megkezdjék. Egyúttal hivatalos utazási szerződést is kötünk Veled, amely számodra teljes biztonságot és garanciát nyújt a külföldi tanulmányaidra.

Repülójegy és a szállás befoglalása

Az iskolai beiratkozáshoz igazodva, és azzal szinte egyidejűleg meg kell kezdeni a repülőjegy ügyintézését is. A foglalás időpontjában a repülőjegyet azonban nem kell rögtön kifizetni! Minden jegynek van kiállítási határideje, amihez az esetleges vízumügyintézést is igazítjuk. Irodánkon keresztül lehetőség van diákjegyek befoglalására.

A hivatalos jelentkezés

A StudyTime munkatársai elküldik a jelentkezési anyagodat a kiválasztott iskolának, majd beszerezzük az iskola hivatalos fogadó levelét, amire a vízumköteles országok esetén a tanulóvízum igényelhető.

A jelentkezés visszaigazolás

Miután az iskola hivatalosan is visszaigazolta jelentkezésed a programra, megkapod a számlát a tandíjról és a hozzá kapcsolódó költségekről. A tandíj Budapesten, irodánkon keresztül fizetendő.

Vízumügyintézés

Ha vízumköteles a kiválasztott program ideje, szolgáltatásunk részeként a StudyTime munkatársai minden esetben, minden diákunknak segítenek összeállítani a vízumot. Átnézzük a csatolandó dokumentumokat, igazolásokat és segítünk kitölteni a vízumigénylő lapot. Tanulóvízumod irodánkban tudod átvenni, ahol az utazás és tanulmányaid valamint a kinti életed megkezdéséhez kapsz munkatársunktól hasznos és aktuális információkat is.

A repülőjegy kifizetése

Mikor a követség már átnézte a leadott kérelmedet, és mindent rendben talált, jelzi nekünk. Ekkor már majdnem készen van a vízumod, így meg kell vennünk a repülőjegyedet is.