Miami-i nyelviskolák



Miami egy világváros, Florida állam délkeleti részén, az Egyesült Államok keleti partvidékén. Az ország harmadik leggazdagabb városaként az állam legnépesebb és legismertebb városa cimmel büszkélkedik. Becslések szerint a hetedik legnagyobb agglomerációs régió az országban, közel 5,4 millió lakosával. Miami világváros, ugyanis fontos szerepe van adóügyi, kereskedelmi, médiai, szórakoztatási és nemzetközi kereskedelmi szempontból. Székhelye több cégnek, banknak és televízió stúdiónak.

A város kikötője világszerte ismert, egyike a legnagyobb befogadóképességű kikötőknek a világon. A városnak mintegy 24 felhőkarcolója van, melyek közül a legmagasabb, a 240 m Four Seasons Hotel torony, ami az államban is a legmagasabb, valamint az Egyesült Államok harmadik legmagasabb épülete. A város 2008-ban első lett "Amerika legtisztább városai" listán, mert egész évben tiszta és friss levegője, tiszta iható hálózati vize, rendezett utcái és városszerte újrahasznosító programjai vannak.

Miami az egyetlen olyan metropolisz az USA-ban amit egyszerre két nemzeti park határol. A város az Everglades nevű mocsaras terület, illetve a Biscayne – öböl között fekszik egy síkságon. Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok füves víznek nevezik az Evergladest. Cölöpökön álló kunyhókban laktak és vadásztak, gyűjtögettek. A területre egészen az 1800-as évekig nem jutottak el a fehérek. Féltek a buja dzsungeltől, az ismeretlen élőlényektől és a rengeteg moszkitó által terjesztett betegségtől. Az Everglades Nemzeti Park még ma is őrzi édesvízi mocsarainak élővilágát, területe 6105 km², s ezzel az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja és az UNESCO Világörökség része.

A Golf-áramlatnak köszönhetően Miami éghajlata egész évben meleg. Az éghajlat trópusi - monszun keverék, emiatt a nyár forró és csapadékos, a tél pedig meleg és száraz. A hőmérséklet még télen sem esik 16 C alá, igy a város éghajlata nagyon hasonlít a Karib-térség éghajlatához. A hurrikánok is leginkább nyáron, azaz az esősebb évszakban jellemzőek a térségben.

South Beach Miami. Ez egy világszínvonalú strand, ahol a fehér homokos strand mellett gyönyörű pálmafák és a legnevesebb szállodák sora található. South Beach az egyik legfelkapottabb strandok egyike. Ez az Art Deco stílusú környék fel lett újítva a 80-as években és azóta a város egyik legfelkapottabb helye lett jobbnál jobb kávézókkal. Sok híres filmsztár, top modell és bulizni vágyó ember fordul meg itt.